Hová rejtettük?

Újabb félév kezdődött, a könyvtárhasználat kurzusok pedig bevezető, elméleti órákkal kezdődnek mindig. Mi is az a könyvtár? Mitől könyvtár a könyvtár? Milyen típusai lehetnek? Milyen volt régen és milyen lesz a jövőben egy könyvtár? Milyen dokumentumokat gyűjt? Milyen szolgáltatási vannak? Milyen jogai és kötelezettségei vannak a használóknak?

Körülbelül ezek az elméleti kérdések merülnek fel a félév elején, az első órán ezeket beszéljük át.
A könyvtárak különböző szempontú csoportosításai alapján pedig szóba kerül a méret is. A számok, adatok elmondása után (10.000 könyvtári egység alatt kicsi, 100.000 könyvtári egység fölött nagy, közte pedig közepes méretű a könyvtár) mindig szavazunk, hogy a mi könyvtárunk melyik csoportba tartozik. Tegnap 8 szavazat érkezett a kicsi, 8 a közepes és 0 a nagy könyvtárra. Pedig ez utóbbi volt a helyes válasz. Mikor a gyűjtemény méretét elmondtam az egyik diák kifakadt:
Akkor hová rejtettük őket?

Milyen könyvtár a hol is?

Egy újabb forgalmas budapesti hely, ahol egy kissé hiányos és megkopott felirat hirdeti a könyvtárat. Na de milyen könyvtárat és hol is hirdeti? És hol is található ez a könyvtár?

A válaszokat kommentben várom.

Telefonszámcsere?

csingling
[ÁÁÁÁ mindig kikapcsolom, meg lenémítom a telefonom, ha órám van, csak ma rohantam, nem volt rá idő, erre pont most keresnek....]
kinyomom
5 perc
csingling
[ÁÁÁÁÁÁÁÁ, bbbrrrr nem véletlen nyomtam ki azt a telefont 5 perce!]
telefon kikapcs
óra vége, miután visszahívom az ismeretlen számot (mert a 2 telefont használó, de nálam csak 1 számmal elmentett ismerőssel találkozom kb. 1 óra múlva):
-  Igen, ... [én] vagyok.
- Jó napot kívánok, XY-tól [és itt elhangzik egy egyetemi ismerős neve, akivel 6 éve nem láttuk egymást és nem is beszéltünk] kaptam meg a telefonszámát, mert vele beszélgettünk a szőrfarkú durrcsókokról, és azt gondoltuk, hogy Önt is érdekelné a téma...

ÁÁÁÁÁÁ
Na ez az a pont, amikor azt gondolom, hogy telefonszámot kellene váltanom...

2003-ban vettem meg a mobiltelefonomat, mert már kezdtem cikinek érzeni, hogy nincsen, meg amúgy is két hét folyamatos nyaralásra indultam, kapcsolattartásra kellett, és jó indok is volt rá. A vizsgaidőszak végén, júliusi 4-ei délutánon, a szabadság napján sétáltam be, és lettem kevésbé szabad. A számomat csak ismerősöknek szoktam megadni, de amikor egy évek óta nem látott és beszéltünk ismerős adja meg a számomat telemarketingesnek, az már sok. Főleg, ahogy beszélgetés közben hangsúlyt váltott a tipikus biztos-önt-is-érdekli-nem-akarom-zavarni mézesmázos hangra...
Ebben az egészben van hálózat, ahogy próbál minél több embert felhívni, az ismerős ismerőseit is. Meg ahogy bár az ismerőssel élő kapcsolat nincsen, nem beszélünk, de a telefon mégis megőrzött valamit ebből.

Hivatkozás...

Kissé furcsa volt azzal szembesülni, hogy a héten, amikor 5 alkalommal hangsúlyoztam a hallgatóknak a hivatkozás, a pontos irodalomjegyzék, egyáltalán az irodalomjegyzék fontosságát, mellette pedig idézettségeket kerestem az MTMT-hez, akkor mekkora eltérések vannak az elmélet és a gyakorlat között. Szakcikkek, könyvek 10 linkkel, 5 tételes irodalomjegyzékkel, visszakövethetetlen adatokkal feltüntetett források...
Már a magyaros szakdolgozatomat szerettem volna egy alcímmel kiegészíteni: ..., avagy hivatkozunk, de minek. A 18. századi szerzőről nem sok szakirodalom létezik, de a három fő forrás is ellentmond egymásnak és saját magának is. A kedvencem egy kézirat volt, amire mint az ő munkájára hivatkoztak, de ha kézbe vettem az eredeti forrást, akkor kiderült, hogy három különböző helyről, három különböző szerző művéből másoltak össze részleteket, és ebből csak az egyik az övé. Pechjére az utolsó, így hihették azt, hogy az egész az övé... Pedig ez sem most volt.
Csak nehéz így könyvtárosnak lenni és hivatkozásokat keresni...

Menő vagy ciki?

Vajon menő vagy ciki, ha a Rukkolán egy kortárs költő párja happolta tőlem kortárs költő verseskötetét?

Vagy attól függ honnan is nézzük?