A teljes féléven keresztül futó könyvtárhasználat kurzusokban a közös katalógusokat, elektronikus könyvtárakat bemutató alkalmon nem én [a tanár] mutatom be az adott oldalt és a benne való keresést, hanem a hallgatók kapnak kb. 15 percet, ami alatt megismerhetik, rájöhetnek a működésére, tartalmára, majd ezután ismertetik a projektoros gépnél a többiekkel. A feladat elvileg nem teljesen ismeretlen számukra, mert az előző órán bemutattam már a könyvtár saját honlapját és katalógusát, valamint a hallgatók a feldolgozást segítendő kérdéseket, szempontokat is kapnak a 15 perc elején. Jellemző, hogy az ismertetésnél nem a saját szavaikkal, fogalmaznak hanem felolvassák az oldalon található, az adatbázist, katalógust ismertető szöveget.
Az egyik hallgató épp a Digitális Irodalmi Akadémiát, a DIÁ-t mutatta be társainak:
- Az oldal az alábbi írók életművét tartalmazza – mutatja a DIA kezdőlapján az írók felsorolását.
- Megtaláljuk-e az oldalon Szabó Magda összes regényét? – kérdezek vissza.
- Hát, ö, nem – válaszol a hallgató gondolkodás után.
Mi van? Az előbb mondta, hogy életműveket tartalmaz. Ő mondta, nem én, volt ideje egy kicsit keresni az oldalon, megismerni és eldönteni, hogy mit is mond róla, meg amúgy érettségizett, voltak magyar órái is, tudnia kellene, hogy mi az az életmű… Na mindegy, végül megbeszéltük, tisztáztuk az életmű fogalmát, a hallgató javította válaszát.
Ez volt az az esemény, amely egy korábbi egyetemi emléket eszembe juttatott.
Vizsgaidőszak, vizsga utáni beszélgetés az egyik évfolyamtárssal:
- Jogszociológiai aspektusból a jog ontológiailag imperatív-attributív
emóció - mondta ő. [A pontos mondatra nem emlékszem, így szabadon behelyettesíthető egy elég hosszú, sok szakkifejezést tartalmazó mondattal.]
- Te ezt érted? - kérdeztem vissza.
- Nem, de már több tárgyból is megkaptam az 5-t erre a mondatra - felelte teljesen nyugodtan.
- Ó... - döbbentem meg.
Szóval, nem kell érteni, nem kell alkalmazni, elég, ha vissza tudja mondani ugyanazt, ez elég az ötöshöz, a sikeres vizsgához, a jó teljesítményhez, szóval az előrehaladáshoz...
És mi van azzal, hogy érteni is kellene, alkalmazni, beépíteni a meglévő információk közé?
A könyvtárhasználat kurzusok során törekszem az alkalmazásra, a gyakorlati használatra. A kialakult szokás szerint a hallgatók 2 ZH-t írnak a félév során: egy elméleti és egy gyakorlati ZH-t. Az elnevezés kissé megtévesztő, mert mindkettőben inkább az ismeretek alkalmazásán van a hangsúly, de az elméletiben még előfordulhatnak tisztán megtanulható kérdések, valamint a helyettesítő karakterek és logikai operátorok még keresőfelülettől függetlenül, önállóan jelennek meg. A gyakorlati ZH-ban már adott felületen kell keresni, megadott keresőkifejezésekkel és szűkítési szempontokkal. A válaszhoz pedig szükséges a találat értelmezése is. Tehát nem magolniuk kell, hanem keresniük kell a felületeken, használni az oldalt. Ez sokszor nehezebb is lehet. Meg is kaptam a félévi értékeléskor, hogy a 2., gyakorlati ZH nehezebb volt...
