2013. május 31., péntek

Egy halom utcatábla

Újabb érdekes utcatábla, azaz teljes utcatáblahalom, a megmaradt, közepesen, nagyon és nem rozsdás, valamint leszerelt táblák az omladozó ház falán. 

A helyszín kevésbé kérdés, hiszen a cím kétszer is szerepel a fotón:
  • a könyvtár tábláján az 1990 utáni és jelenlegi utcanévvel
  • fölötte a fekete négyzeten pedig az 1990 előtti, Rudas László szerepel
A táblák közül legjobb állapotban a könyvtáré van, talán ez költözött ki utoljára...

2013. május 23., csütörtök

htk01 élőben és zanzásítva

Nemrég személyesen is volt alkalmam kulcsit, azaz Kulcsár Zsoltot élőben is hallani, amint a konnektivizmusról, pontosabban a konnektivista alapon szervezett htk01 képzésről beszélt.
Jól jött az ismétlés és az újra átgondolás, valamint ismét megerősödött bennem, hogy végre alaposan átolvasom, megnézem a 2010 tavaszi képzés anyagait. Anno a blog ennek a képzésnek a hatására indult be, bár az előadásokat csak kevésbé tudtam követni, a képzésen csak hellyel-közzel vettem részt.
Az előadásban/workshopon a képzés bemutatása mellett főleg a laza kapcsolatokról, a Twitterről esett szó,  ez utóbbi összehasonlításban a Facebokkal, de előkerült még a moly, rukkola is.
A könyvtárhasználati órákon a moly a közös katalógusokkal együtt szerepel, és előkerül a rukkola is. A hallgatók és az előadás hallgatói körülbelül azonos arányban ismerik a moly-t, a résztvevők kb. 10%-a ismerte, használta. Meglepő volt azonban az előadás résztvevői között a sokkal fiatalabb rukkola ismertsége: kb. 50%-os.
Az előzetes felmérésben szerepelt a Google Reader is, ami azonban már alig - még éppen működik. De nem került szóba, hogy mit lehetne helyette...
Az előadás adott gondolkoznivalót, és a szerda utáni hosszú hétvégén pedig több eleme is visszaköszönt:
  • ismerős ismerősén keresztül kapott valaki jó lehetőséget - hallottuk egy élménybeszámolóban
  • elolvastam egy takarítós, háztartásszervezős könyvet, amelyben a gondolattérképet is alkalmazták - erről bővebben a következő (Gondolattérkép a takarításban című) bejegyzésben
  • és amúgy is a laza kapcsolatainkat építettük, 
  • miközben közös ismerősökre is leltünk (8 kézfogás).

2013. május 8., szerda

Utcatábla

Ez a bejegyzés is a hol_járunk címkét kapta, ám itt nem kérdés sem a helyszín, sem a tábla kora, hiszen mindkettő pontosan szerepel rajta.


Budapest, VII. Kerület, Erzsébetváros, Garay utca
1948
Ezért is érdemes néha felemelni a fejünket és más szemmel nézni az ismerős utcákat és helyeket.