A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hol_járunk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hol_járunk. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 16., csütörtök

Budapest, XIII. Visegrádi u. 15.

Nemrég Maczó Balázs vezetésével sétáltunk egyet Újlipótvárosban:
"Irodalmi helytörténeti séta a XIII. kerületben Itt írók éltek címmel, 2019. április 14-én.
Sétánk során Radnóti Miklós, József Attila, Kassák Lajos, Ady Endre életével foglalkozunk" – olvasható a séta leírásában.

Rövid beszámoló az egyik házról, azaz egy eltűnt múzeum felbukkanása.

Visegrádi u. 15.
Sámuel Izsó kereskedő lakóhelye volt a félemeleti lakás. Sámuel Izsó felajánlotta, hogy támogatja egy avantgárd folyóirat kiadását, amelyben Kassák, Révai József, Lengyel József vett részt. A körben később vita alakult ki az irodalom és a politika helyzetéről és helyéről. A ház történetét Lengyel József: Visegrádi utca című riportregényében írta meg.
A házban működött a Vörös Újság szerkesztősége is, amely a Kommunisták Magyarországi pártjának lapja volt 1918-tól. Ez utóbbi miatt volt a félemeleti lakásban a KMP Megalakulásának Múzeuma. A rendszerváltás után a múzeum anyaga a Nemzeti Múzeumba került, és ez lett a legújabb kori történeti tár alapja.

1988-ban ezt írták róla:

A KMP Megalakulásának Emlékmúzeuma
1965
muzeális emlékhely
a MNM (Magyar Nemzeti Múzeum) fenntartásában
1132, Visegrádi u. 15.
Munkásmozgalmi emlék, 1918-19-ben itt működött a Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága.
A Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) megalakulásának emlékkiállítása. Kun Béla (1886-1939, a KMP megalakítója és vezetője) emlékszoba.

Simon Mária (szerk.): Múzeumok, kiállítóterek, galériák Magyarországon 1988. Bp., KMI, 1988. ISBN 963 7108 03 3

2015. augusztus 14., péntek

Hercules villa

A Hercules villáról eddig mindig csak hallottam, a férjem egyszer volt ott, de bemenni akkor sem tudott. Kerestük a neten, előkerült a rendszerváltás előtti, múzeumokat felsoroló kiadványban, de semmi hír. Aztán egyszer véletlen épp arra tekertünk, megláttuk az ajtaján a papírt, hogy okt. 25-ig vasárnaponként 11.00 és 13.00 között látogatható. Hát, nem épp a legideálisabb időpont, de majd elmegyünk. Előtte egy újabb kutatás a neten, hogy mi is a pontos címe, és meglepődés, mert (a Google találati listája szerinti sorrendben):
  1. a Wikipédián saját szócikke van, aszerint 2007 óta zárva, felújítását tervezik
  2. a Budapesti Történeti Múzeum oldala szerint csak előzetes bejelentkezéssel, csoportoknak látogatható
  3. a museum.hu adatbázisa szerint egész évben zárva, kizárólag idegenvezetéssel látogatható 
  4. Óbuda honlapja az Aquincumi Múzeumhoz irányít, ahol semmi nincs róla a kiállítások és a társintézmények között; az oldal keresőjét használva pedig történeti cikkek, valamint a kiállításokat bemutató írások jelennek meg
  5. az Irány Magyarország! oldala szerint keddtől vasárnapig a szokásos múzeumi nyitva tartás szerint látogatható
  6. a BudapesCity.org oldalán a Wikipedia szócikkével majdnem teljesen megegyező szöveg szerepel, pár képpel. A szövegben külön bekezdésben, üres sorokkal kiemelve: "Nyitva tartás: április 15-től október 31-ig (10-től 17 óráig)" Majd a szöveg végén: "Eredeti formájában utoljára 2007 júniusában volt megtekinthető, (akkor is csak hét végén), azóta zárva tart, felújítását tervezik."
    Szóval akkor most nyitva vagy sem? És ha nyitva, akkor mely napokon? 
  7. az Utazz itthon adatai szerint "április 15 - október 31 : kizárólag előzetes bejelentkezés alapján, csoportosan (min. 10 fő), idegenvezetéssel egybekötve látogatható!" Az oldalon feltüntetve az utolsó frissítés időpontja (2012. jan. 25.), valamint az adat forrása (aquincum.hu - nem link, hanem szövegesen). 
  8. a Budapest.com angol nyelvű oldalán a cím és egy telefonszám szerepel, emellett egy mozaikrészletet ábrázoló fénykép. A galériában a történeti múzeum várbeli épületéről szerepelnek fényképek, míg az oldal alján egy Google-térkép, rajta bejelölve a csepeli Meggyfa utca.
Az Aquincumi Múzeum a Google találati listájában oldalt, a térképről kiemelve, valamint a találati listában a 2. tétel után a képtalálatok alatt, csak egy linkkel, címmel és az értékelésekkel, de kiemelt szöveg nélkül jelenik meg. pedig a lényeg azon az oldalon van, sok-sok kattintás után:
  • az Aquincumi Múzeum Római emlékek menüpontjában a térképre kattintva megjelenik a villa leírása, és a valóság: "A Hercules villa 2015. április 12-től október 25-ig látogatható vasárnaponként 11 és 13 óra között." 
Szóval egy jó meleg augusztusi napon nemcsak kívülről, hanem közelebbről is megnéztük Hercules villát.
Megkopott, mára már olvashatatlan műkő térkép és jelmagyarázat a bejáratnál. Pár lépcsőfok után diófa által széttört, faragott szarkofág, további mohos szarkofágok félig a földbe süllyesztve. Egykor betonnal kitöltött, ma összetört betondarabokkal vegyes kövek a földön. Üveg-beton építmények az elgazosodott, de láthatóan nemrég kitakarított kertben. Linóleummal borított küszöb vezet az iskola alatti helyiségbe, ahol betonnal kiöntött mozaikok, valamint egy plexiből épített makett látható a poros vitrinben. A falakon a mozaikok feltételezett, kiegészített rajza, felirat nélkül. Pókháló a vaskorlát rései között és a sarkokban. Graffiti a védőépület oldalán és a betonkerítésen. Gyomok a falmaradványok által körbefogott kis udvarokon.

Belépő: nem volt, idegenvezetés sem, feliratok szintén nem.
Látogatók: páran.
Lehetőség: rengeteg.

Kicsit a Fürdőmúzeum és a Flórián téri aluljáró jutott eszembe. Ki lehetne jól alakítani, rövid feliratokkal elmagyarázni mit is látunk, kiegészítések, makettek, vagy akár egy szemétszedés, gazolás és máris egy remek szabadtéri múzeum lenne. Ez utóbbihoz még pénz sem kellene: lelkes önkéntesek, esetleg közösségi szolgálatos diákok, közfoglalkoztatottak, a vállalatok társadalmi felelősségvállalása jegyében önkéntes munkát végzők.

Remélem, ha egyszer felújítják a Hercules villát, megmaradnak a beton védőépületek, mert érdekes kontrasztot alkotnak a romokkal, és lassan már szintén történeti értékük lesz.

2014. október 30., csütörtök

Lámpa, kandeláber, közvilágítás

avagy egy újabb Hol járunk?


Budapest egyik legnépszerűbb turisztikai központjának közelében található az a sok lámpa és kandeláber, amelyben a közvilágítás fejlődését mutatják be - szabad téren és ingyenesen. De hol is?

2014. október 14., kedd

Mi lett velük?

Van egy könyv, amelyben szerepel Magyarország minden múzeuma, kiállítótere és galériája. Ez az: Simon Mária (szerk.): Múzeumok, kiállítóterek, galériák Magyarországon 1988. Bp., KMI, 1988. ISBN 963 7108 03 3
Nem mai darab, de sok érdekesség van benne. A budapesti múzeumok közül az alábbiak utóéletére lennék kíváncsi (amit sikerül felfedezni, azt belinkelem ide is):
  1. Bűnügyi Múzeum
    1967-ben alakult
    a Belügyminisztérium fenntartásában
    Nem nyilvános múzeum
    Történet, kriminalisztika.
  2. Csatornázási Kiállítás
    1986
    szakgyűjtemény
    a Fővárosi Csatornázási Művek fenntartásában
    1023 Budapest, Zsigmond tér 2-4.
    A szenny- és csapadékvíz elvezetésének története a római kortól napjainkig.
  3. Csepel Vas- és Fémművek Munkás mozgalmi és Gyártörténeti Múzeuma
    1972-ben alapították
    szakgyűjtemény
    a Csepel Művek Kommunális Közös Vállalat fenntartásában
    1211 Budapest, Gyepsor u. 1.
    Ipar- és munkásmozgalom történet 1862-től napjainkig
  4. Csepeli Szikratávíró
    1985
    muzeális emlékhely
    a XXI. Kerületi Művelődési Központ fenntartásában
    Előzetes bejelentésre.
    A Magyar Tanácsköztársaság és a csepeli Szikratávíró
  5. Felvonóipari Szakgyűjtemény
    1984
    a Fővárosi Felvonóipari Vállalat fenntartásában
    1135 Budapest, Mohács u. 16/c
    A felvonó története a századfordulótól napjainkig; működő berendezések, hajtóművek, járószékek
  6. Hercules Villa
    1962
    múzeumi kiállítóhely
    a BTM (Budapesti Történeti Múzeum) fenntartásában
    1033, Meggyfa u. 19-21.
    Római kori villa maradványai három mozaikpadlós és négy teraszos helyiséggel.
  7. Húsipari Múzeum
    1972
    szakgyűjtemény
    az Országos Húsipari Kutató Intézet fenntartásában
    1097, Gubacsi út 6/b.
    Az állatvágástól a húsfeldolgozásig - a módszerek és a technológia fejlődése. Egy 100 éves vágóhely és hentesbolt.
  8. A KMP Megalakulásának Emlékmúzeuma
    1965
    muzeális emlékhely
    a MNM (Magyar Nemzeti Múzeum) fenntartásában
    1132, Visegrádi u. 15.
    Munkásmozgalmi emlék, 1918-19-ben itt működött a Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága.
    A Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) megalakulásának emlékkiállítása. Kun Béla (1886-1939, a KMP megalakítója és vezetője) emlékszoba.
  9. Láng Gépgyár Üzemi Gyűjteménye
    1981
    szakgyűjtemény
    a Láng Gépgyár fenntartásában
    1139, Rozsnyai u. 3.
    Dokumentumok, emléktárgyak és képek az 1868-ban alapított Láng Gépgyár történetéből.
  10. Magyar Mozi- és Filmtörténeti Múzeum
    1986
    múzeumi kiállítóhely
    a Filmtudományi Intézet és Archívum fenntartásában
    1143. Népstadion út 97.
    A filmgyártással és forgalmazással kapcsolatos emlékek.
    Nincs kiállítás!
  11. Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye
    1986
    szakmúzeum
    a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fenntartásában
    1054. Szabadság tér 8.
    Pénzkibocsátás Magyarországon.
  12. Malomipari Múzeum
    1978
    szakmúzeum
    a Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat fenntartásában
    1095. Soroksári út. 24.
    Malomipari történeti kiállítás.
  13. Mezőgazadási Múzeum Kiállítóhelye
    1975
    múzeumi kiállítóhely
    a Mezőgazdasági Múzeum fenntartásában
    1208, Szitás u. 105.
    Helytörténeti kiállítás. Délpest [!] állatvilága.
  14. Nyugat Irodalmi Emlékmúzeum
    Nyugat: irodalmi és kritikai folyóirat, 1908 - 1941-ig jelent meg.
    1977
    muzeális emlékhely
    a PIM fenntartásában
    1122, Városmajor u. 48/b.
    Nyugat emlékkiállítás.
  15. Sütőipari Emléktár
    1981
    szakgyűjtemény
    Sütőipari Műszaki Gazdasági Társaság, Bp.
    1077, Majakovszkij u. 67. (Hársfa u. felől)
    A magyar sütőipar története.
  16. Táborvárosi Múzeum
    1953-ban alapították
    A Budapesti Történeti Múzeum kiállítóhelye
    1032. Budapest Korvin Ottó u. 63-65. (jelenleg Pacsirtamező utca)
    II - IV. századi római kori polgári ház és fürdő maradványai
  17. Textil- és Ruhaipari Múzeum
    1972
    szakmúzeum
    Innovatext Textilipari Kutató és Fejlesztő Intézet
    1133, Gogol u. 9-11.
    A szövés története. A konfekcionálás története.
  18. Ügyvédi Múzeum
    1986
    szakgyűjtemény
    Ügyvédi Kamara
    1055, Szalay u. 7.
    A magyar ügyvédség a társadalmi haladás szolgálatában.
Kiállítótermek, galériák
  1. Szabadtéri Szoborkert
    A Budapest Galéria kiállítóterme
    1088, Vas. u. 15/c
  2. Duna Galéria
    A Művészeti Alap kiállítóterme
    1133, Rajk László u. 95. (jelenleg Dráva u.)
  3. Országos Széchenyi [!] Könyvtár Kiállítóterme
    Művelődési Minisztérium
    1014, Szent György tér 2. (Budavári Palota "F" épület)
    757-533
    info: 757-533/419
    nyitva: 10-18 óráig, szünnap V

2013. október 7., hétfő

Gyommúzeum

Egy újabb hol járunk? Ezúttal azonban nem könyvtár, hanem múzeum. És nem ottfelejtett könyvtári felirat, hanem egy ottfelejtett múzeum.
A bejárat:

Még a kerítést is a múzeumhoz alakították:
[Még mindig nem tudom, hogyan lehet a képeket forgatni...]

Az udvaron a növényzet uralkodik:

2013. szeptember 2., hétfő

Egerbe tekerve

Pécs és Győr után az egri vándorgyűlésre is biciklivel mentünk. Pécsre tekerve minden település tábláját fotóztuk le útközben, idén a könyvtárakat. Ezeket azonban külön nem kerestük meg, csak ha szembejöttek, az útvonalunkon helyezkedtek el, akkor lekaptuk őket. (Bár, volt olyan terv, hogy mindegyikbe bemegyünk, és kérünk valami beírást, pecsétet, hogy tényleg jártunk ott. Ez végül nem valósult meg, de alig láttunk könyvtárat, amelyik július közepén nyitva lett volna.)
Akkor a könyvtárak, avagy újabb, ezúttal rejtélyek nélküli hol járunk.
  1. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Rákoscsabai Könyvtár
  2. Lázár Ervin Városi Könyvtár, Pécel (csak elsuhantunk egy tábla mellett, amely azt mutatta, merre van a könyvtár, így fotó nem készült)
  3. Jókai Mór Városi Könyvtár, Isaszeg
  4. Karácsondi Ady Endre Községi és Iskolai Könyvtár
  5. Wass Albert Könyvtár, Detk

  6. Műemlékkönyvtár, Kisnána


És a végére, az idei útvonalunk:


Bocsánat a fektetett képekeért, de eddig még nem jöttem rá, hogyan lehetne megfordítani...

2013. május 31., péntek

Egy halom utcatábla

Újabb érdekes utcatábla, azaz teljes utcatáblahalom, a megmaradt, közepesen, nagyon és nem rozsdás, valamint leszerelt táblák az omladozó ház falán. 

A helyszín kevésbé kérdés, hiszen a cím kétszer is szerepel a fotón:
  • a könyvtár tábláján az 1990 utáni és jelenlegi utcanévvel
  • fölötte a fekete négyzeten pedig az 1990 előtti, Rudas László szerepel
A táblák közül legjobb állapotban a könyvtáré van, talán ez költözött ki utoljára...

2013. május 8., szerda

Utcatábla

Ez a bejegyzés is a hol_járunk címkét kapta, ám itt nem kérdés sem a helyszín, sem a tábla kora, hiszen mindkettő pontosan szerepel rajta.


Budapest, VII. Kerület, Erzsébetváros, Garay utca
1948
Ezért is érdemes néha felemelni a fejünket és más szemmel nézni az ismerős utcákat és helyeket.

2013. január 24., csütörtök

Milyen könyvtár a hol is?

Egy újabb forgalmas budapesti hely, ahol egy kissé hiányos és megkopott felirat hirdeti a könyvtárat. Na de milyen könyvtárat és hol is hirdeti? És hol is található ez a könyvtár?


A válaszokat kommentben várom.

2012. május 8., kedd

Hol járunk, avagy (ottfelejtett) reklámok - könyvtárakról

Nem konkrétan könyvtárat hirdet a felirat, de az olvasószolgálat arra utal, hogy itt egy hatalmas intézmény működhetett régebben. Jelenleg nem könyvtárként működik az üzlet, de a felirat még megvan. Hogy korábban milyen intézmény lehetett itt, arról még kutatnom kell.
De hol is van az itt? A konkrét választ kommentben várnám!
Segítségképp: Budapesten egy népszerű, nagy forgalmú autóbusz vonala mellett látható, egy jelenleg lezárt útszakaszon.