2014. november 14., péntek

Felkészülés a korszerű használóképzésre - nyílt válasz Mikulás Gábornak

A Katalisten még 2014 elején érkezett egy levél, amelyben a Könyvtéri Intézet által szervezett Felkészülés a korszerű használóképzésre című képzésben arra kérdezett rá Mikulás Gábor, hogy mitől is korszerű a képzés, mit jelent a korszerű.
kaphatnék néhány mondatos tájékoztatást, hogy melyek a korszerű használóképzés legfontosabb pontjai / jellemzői? Akár a képzés >>reklámjaként<<. :-)"
http://katalist-to-feed.blogspot.hu/2014/01/re-katalist-konyvtari-intezet-hirlevele_20.html 

Mivel érintett vagyok, és a napokban épp felkészültem, gondoltam válaszolok.
Legelőször a korszerű szó jelentésén gondolkoztam el.
Mitől lehet korszerű egy használóképzés?
1.) Korszerű eszközökkel valósul meg - MIVEL?
Az, hogy van benne számítógép, már nem korszerű, hanem természetes. És az oktatás során akkor is használok számítógépet, ha nem kézzel vagy írógéppel, hanem szövegszerkesztővel készítem el a dolgozatot, majd kinyomtatva odaadom. Számítógép van benne, tekinthető korszerűnek, mégsem biztos, hogy az lesz. Mellette lehetek még poroszos, csak-én-tudom-a-tutit tanár.
Ha a számítógépet beviszem az órára lehetek korszerűbb, de nem mindegy hogy csak nekem van, vagy a diákoknak is. Ha csak nekem van, és kivetítem a ppt-t (vagy akár Prezit) csak megkönnyítem a dolgomat, hiszen nem kell vinnem jegyzeteket, nem kell írnom a táblára, egyszer elkészítettem, többször felhasználhatom...
Ha a diákoknak is van gépe, és már őket is megmozgatom, feladatot adok nekik, lehetek korszerűbb, de nem biztos.
Ha a tananyagokat e-learning keretrendszerben teszem közzé, szintén gondolhatom, hogy hú, de korszerű, naprakész vagyok, de ez még egyáltalán nem biztos. Az e-learning lehetőséget ad a téren és időn kívüli tanulásra, lehet korszerű az ott végzett oktatás, de ez attól függ, hogyan teszem, mit használok. Az e-lerningben is meg lehet valósítani a hagyományos, információközlő, papír alapú oktatást, csak van benne gép és net.
Szóval az eszközöktől nem leszek korszerű.

2.) Korszerű módszerekkel valósul meg - HOGYAN?

Ez már sokkal meghatározóbb és fontosabb. Hogyan adom át az ismereteket?
Kiállok és öntöm az észt? Beszélek és beszélek, néha kérdezek, de arra 1 válasz van, és az is számonkérő? Beszélek, bevonok, kérdezek, elgondolkodtatok? Elgondolkoztatok, megbeszéljük? A feladatoknak csak 1 megoldása van, vagy több válasz is létezik? Csak 1 helyes módszer van, vagy a lényeg, hogy eljussanak? Építek az előzetes tudásra?
Ezen már sokkal több minden múlhat, itt lehetek korszerűbb, de ennek meg semmi köze az eszközökhöz és a gépekhez. Krétával, táblával, tollal és papírral is lehetek figyelemfelkeltő és érdekes, alkalmazhatok új módszereket, amelyeket korszerűnek tekintenek. És ugyanúgy Prezivel, Moodle-lal, szavazógéppel, Facebookal is lehetek hagyományos és unalmas.

 3.) Korszerű ismereteket ad át - MIT?

Az oktatás lényege a mit. Az pedig mindig az egyéntől függ, hogy számára mi a korszerű.
Ha éppen csak ismerkedik a számítógéppel, akkor a szövegszerkesztőben a középre igazítás is lehet az. Ha már gyakorlottabb, akkor ez számára rutin, de a stílusokat nem biztos, hogy használja. Ha meg profi, akkor ő fog tanítani engem.


A Könyvtári Intézet tanfolyamán - szerintem a Mivel és a Hogyan kérdése is előkerül. A Mit kimaradását az indokolja, hogy a résztvevők saját könyvtáraiban megvalósuló képzések úgyis eltérőek lesznek, azt a helyi igényekhez igazítják, nem lehet és nem is lenne szerencsés megmondani a mit, azaz a tutit.
Nekem leginkább a Mivel részben van szerepem. A Moodle keretrendszer nyújtotta lehetőségeket, főleg kommunikációs és oktatásszervezésre, tananyagszervezésre használt eszközöket mutatom meg. A tananyagkészítés alapelveit, a tananyagok közzétételét már ismerik, így ezek felhasználási lehetőségeit, felsőoktatási könyvtárban, szervezett képzések során szerzett tapasztalataimat próbálom megosztani és átadni. Mit, mire és hogyan tudtam eddig használni.
Hogy ez korszerű-e vagy sem, azt döntsék el az eszközöket felhasználók.

2014. október 30., csütörtök

Lámpa, kandeláber, közvilágítás

avagy egy újabb Hol járunk?


Budapest egyik legnépszerűbb turisztikai központjának közelében található az a sok lámpa és kandeláber, amelyben a közvilágítás fejlődését mutatják be - szabad téren és ingyenesen. De hol is?

2014. október 14., kedd

Mi lett velük?

Van egy könyv, amelyben szerepel Magyarország minden múzeuma, kiállítótere és galériája. Ez az: Simon Mária (szerk.): Múzeumok, kiállítóterek, galériák Magyarországon 1988. Bp., KMI, 1988. ISBN 963 7108 03 3
Nem mai darab, de sok érdekesség van benne. A budapesti múzeumok közül az alábbiak utóéletére lennék kíváncsi (amit sikerül felfedezni, azt belinkelem ide is):
  1. Bűnügyi Múzeum
    1967-ben alakult
    a Belügyminisztérium fenntartásában
    Nem nyilvános múzeum
    Történet, kriminalisztika.
  2. Csatornázási Kiállítás
    1986
    szakgyűjtemény
    a Fővárosi Csatornázási Művek fenntartásában
    1023 Budapest, Zsigmond tér 2-4.
    A szenny- és csapadékvíz elvezetésének története a római kortól napjainkig.
  3. Csepel Vas- és Fémművek Munkás mozgalmi és Gyártörténeti Múzeuma
    1972-ben alapították
    szakgyűjtemény
    a Csepel Művek Kommunális Közös Vállalat fenntartásában
    1211 Budapest, Gyepsor u. 1.
    Ipar- és munkásmozgalom történet 1862-től napjainkig
  4. Csepeli Szikratávíró
    1985
    muzeális emlékhely
    a XXI. Kerületi Művelődési Központ fenntartásában
    Előzetes bejelentésre.
    A Magyar Tanácsköztársaság és a csepeli Szikratávíró
  5. Felvonóipari Szakgyűjtemény
    1984
    a Fővárosi Felvonóipari Vállalat fenntartásában
    1135 Budapest, Mohács u. 16/c
    A felvonó története a századfordulótól napjainkig; működő berendezések, hajtóművek, járószékek
  6. Hercules Villa
    1962
    múzeumi kiállítóhely
    a BTM (Budapesti Történeti Múzeum) fenntartásában
    1033, Meggyfa u. 19-21.
    Római kori villa maradványai három mozaikpadlós és négy teraszos helyiséggel.
  7. Húsipari Múzeum
    1972
    szakgyűjtemény
    az Országos Húsipari Kutató Intézet fenntartásában
    1097, Gubacsi út 6/b.
    Az állatvágástól a húsfeldolgozásig - a módszerek és a technológia fejlődése. Egy 100 éves vágóhely és hentesbolt.
  8. A KMP Megalakulásának Emlékmúzeuma
    1965
    muzeális emlékhely
    a MNM (Magyar Nemzeti Múzeum) fenntartásában
    1132, Visegrádi u. 15.
    Munkásmozgalmi emlék, 1918-19-ben itt működött a Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága.
    A Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) megalakulásának emlékkiállítása. Kun Béla (1886-1939, a KMP megalakítója és vezetője) emlékszoba.
  9. Láng Gépgyár Üzemi Gyűjteménye
    1981
    szakgyűjtemény
    a Láng Gépgyár fenntartásában
    1139, Rozsnyai u. 3.
    Dokumentumok, emléktárgyak és képek az 1868-ban alapított Láng Gépgyár történetéből.
  10. Magyar Mozi- és Filmtörténeti Múzeum
    1986
    múzeumi kiállítóhely
    a Filmtudományi Intézet és Archívum fenntartásában
    1143. Népstadion út 97.
    A filmgyártással és forgalmazással kapcsolatos emlékek.
    Nincs kiállítás!
  11. Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye
    1986
    szakmúzeum
    a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fenntartásában
    1054. Szabadság tér 8.
    Pénzkibocsátás Magyarországon.
  12. Malomipari Múzeum
    1978
    szakmúzeum
    a Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat fenntartásában
    1095. Soroksári út. 24.
    Malomipari történeti kiállítás.
  13. Mezőgazadási Múzeum Kiállítóhelye
    1975
    múzeumi kiállítóhely
    a Mezőgazdasági Múzeum fenntartásában
    1208, Szitás u. 105.
    Helytörténeti kiállítás. Délpest [!] állatvilága.
  14. Nyugat Irodalmi Emlékmúzeum
    Nyugat: irodalmi és kritikai folyóirat, 1908 - 1941-ig jelent meg.
    1977
    muzeális emlékhely
    a PIM fenntartásában
    1122, Városmajor u. 48/b.
    Nyugat emlékkiállítás.
  15. Sütőipari Emléktár
    1981
    szakgyűjtemény
    Sütőipari Műszaki Gazdasági Társaság, Bp.
    1077, Majakovszkij u. 67. (Hársfa u. felől)
    A magyar sütőipar története.
  16. Táborvárosi Múzeum
    1953-ban alapították
    A Budapesti Történeti Múzeum kiállítóhelye
    1032. Budapest Korvin Ottó u. 63-65. (jelenleg Pacsirtamező utca)
    II - IV. századi római kori polgári ház és fürdő maradványai
  17. Textil- és Ruhaipari Múzeum
    1972
    szakmúzeum
    Innovatext Textilipari Kutató és Fejlesztő Intézet
    1133, Gogol u. 9-11.
    A szövés története. A konfekcionálás története.
  18. Ügyvédi Múzeum
    1986
    szakgyűjtemény
    Ügyvédi Kamara
    1055, Szalay u. 7.
    A magyar ügyvédség a társadalmi haladás szolgálatában.
Kiállítótermek, galériák
  1. Szabadtéri Szoborkert
    A Budapest Galéria kiállítóterme
    1088, Vas. u. 15/c
  2. Duna Galéria
    A Művészeti Alap kiállítóterme
    1133, Rajk László u. 95. (jelenleg Dráva u.)
  3. Országos Széchenyi [!] Könyvtár Kiállítóterme
    Művelődési Minisztérium
    1014, Szent György tér 2. (Budavári Palota "F" épület)
    757-533
    info: 757-533/419
    nyitva: 10-18 óráig, szünnap V

2014. szeptember 15., hétfő

Könyvtárosból könyvtárhasználó

avagy egy újabb pályaelhagyó könyvtáros jelentkezik.

2014. szeptembertől váltottam. Munkahelyet. És szakmát is.
Használom az eddigit, de már nem könyvtáros, hanem könyvtárhasználó lettem. Átkerültem a könyvtárosi pult másik oldalára. Így bár továbbra is kb. 3 hetente járok az OSZK-ba, de már nem a III., hanem a VII. szintre, és nem a szolgálati, hanem az olvasói bejáraton. És továbbra is a kutatókat segítem, válaszolom meg a referenszkérdéseiket, ellenőrzöm a bibliográfiai adatokat, rendezem az forrásokat, de nem könyvtárban és nem könyvtárosként.
Még furcsa, szoknom kell az új helyzetet.


És nehezebben válaszolok arra a kérdésre, hogy mit dolgozom.

2014. július 29., kedd

Bringázz a Vándorgyűlésre!

Az idei vándorgyűlésre való tekerésünk sem volt zökkenőmentes. Bár megosztottuk a  Budapest - Komárom távot, így nem a legnagyobb melegben tekertünk Esztergom és Tát között, azért akadtak kimerítő szakaszok. Idén a Komárom - Kapuvár lett túl hosszú, mivel Győr után vagy a 85-ösön mehettünk, vagy betértünk kisebb településekre, hozzáadva így jó pár kilométert a letekert távhoz.
Az idei útvonalunk, azaz a 260 km felosztása:
  1. nap: Budapest - Dömös: kb. 46 km
  2. nap: Dömös - Komárom-Molaj: kb. 62 km
  3. nap: Komárom-Molaj - Hövej: kb.109 km
  4. nap: Hövej - Sopron: kb. 43 km

Útközben találkoztunk lelkes galéria- és múzeumvezetőkkel, betértünk pár könyvtárba, meglátogattuk az egyik, dokumentáltan legidősebb fát.
Komáromban hagyomány, hogy fotózkodunk a világítótorony szoborral - ez idén is elkészült:

Útközben gyakran a jól kiépített Eurovelo bicikliutakon tekertünk.

Megérkezés után kipihentük a fáradalmakat, majd belevágtunk a szakmázásba.

Mindezek után megpróbáltunk biciklivel, vonattal hazajutni. Nagy nehezen sikerült is: a Kapuvár-Győr vágányzár miatt Szombathely felé.
Az első, a GYSEV vonata volt, ahol a biciklik és mi is kényelmesen utazhattunk.
Később már adódtak problémák, mert Szombathelyről, az IC-n nem, csak a gyorsvonaton lehet biciklit szállítani, ahol pedig nincs a biciklinek hely. Emellett az első kocsiból hirtelen a harmadik is lesz...

A bejegyzés címét inspirálta, hogy indulás előtt a biciklim váltó- és fékbeállítását, átnézését a tavaszi BAM (Bringázz a munkába!) kampányon kapott kupon fedezte.

2014. május 21., szerda

Húsvét a Zsolnay Kulturális Negyedben

A Húsvétot Pécsett töltöttük, és ha már arra jártunk, a városnézést kiegészítettük a húsvéti programokon való részvétellel. A Zsolnay Kulturális Negyedben bábszínházi előadás, kézműves foglalkozások és egy, a negyedet bejáró feladatsor várta a gyerekeket. Ez utóbbit is kipróbáltuk. Gyerek nélkül is remek volt. Leginkább turistáknak való, játékos negyedismereti feladatsorként jellemezném.
Az elején kaptunk egy feladatlapot, ami végigvezetett a nevezetes helyeken, ahol vagy önállóan, vagy segítőkkel oldhattuk meg a kihívásokat. Rajzoltunk, számoltunk, keresztrejtvényt fejtettünk, fűszernövényeket szaglásztunk.
A Negyed térképe (piros vonal jelöli a bejárt utunkat):
Az első feladat a 319. emlékcsempe megkeresése és lerajzolása volt.
A parkban 500 db számozott és egyedi csempét helyeztek el véletlenszerűen, amellyel a jövőnek üzenhettek a pécsi lakosok.
Itt kerestük a csempét:


A játszótér sarkában satírozós és számolós feladat várt ránk.


A Zsolnay Gyár jelképe az 5 gyárkémény, de az 5 szám utal Pécs latin és német nevére is: Quinque Ecclesiae, Fünfkirchen.


A Bóbita Bábszínház falán a figurák elfordulása jelzi az idő múlását, ebből egyformákat kellett keresnünk a feladat szerint.

Az esőbeálló, pihenő ház padlócsempéjének mintájának lerajzolása után a Boltok utcáján csempemintát raktunk ki, majd a kertben keresztrejtvényt oldottunk meg, citromfüvet szagoltunk. A keresztrejtvény megoldása kicsit trükkös volt, mert a papíron kapott hálóhoz a meghatározásokat fatörzsre rögzített laminált, számozott lapokról kellett megkeresnünk.

Az utolsó feladat a Jégverem tornyánál várt ránk.

Utunk végén átvettünk megérdemelt jutalmunkat, majd újra felfedezőútra indultunk a kertben - immár egy kis helyismerettel.

Emlékcsempék az egyik akadálymentes lejáratnál:
A kevésbé régi és a réginek látszó épületek együtt:


Modern Zsolnay-fotelek egyike a látogatóközpont előterében:


Nagyon ötletes volt a feladatlapunk is. Egy A/5-ös papírt két felét visszahajtották, majd erre ragasztották a leírást tartalmazó kis feladatokat. Ezeken volt hely rajzolni, írni, ahol több helyre volt szükség, ott pedig visszahajtással oldották meg, hogy elférjen. Engem kicsit az otthonoktatós családok körében népszerű lapbookra emlékeztetett.

2014. április 29., kedd

Humán szaladó

Elmaradt az óra, a hallgatóknak keresési feladatokat, gyakorlótesztet írtam ki. Az egyik feladatban a folyóirat nevét tévesen kaptam meg:

Humán szaladó


2014. március 20., csütörtök

Dilemma

Mi legyen a hétfő esti program?
  1. Menjek haza MTMT-zni?
  2. Vagy menjek el én is a férjemmel barátokkal beszélgetni?
Fáradt voltam, így a második lehetőséget választottam. De nem maradtam MTMT nélkül, mert akinek a közleményeit épp ellenőriztem volna, ugyanazon a helyen töltötte az estéjét, mint ahová mi is beültünk...

2014. február 18., kedd

A technika csodája és a magyar nyelv szépségei

Általános iskolában volt egy osztálytársam, aki jelenleg Los Angelesben él. Évvesztes volt, így a magyar oktatási rendszer 7. osztályából egy high school gólyája lett 1995. októberében.  A magyar nem az anyanyelve volt, de neki volt az egyik legjobb helyesírása és jól tudott fogalmazni is. Miután a tengerentúlra költözött leveleztünk, hagyományosan, papír alapon, ahol az 1 hét alatt megérkező üzenet jó időnek számított. Majd ők költöztek, velem zajlott az élet az új suliban, így a kapcsolat papíron megszakadt. Néha e-maileztünk, de csak hellyel-közzel. Aztán Facebookon megkerestem, ismerősök lettünk, egyik nap pedig a Gmailben cseteltünk. Itt az új lakóhelyeinket a Google Maps utcakép szolgáltatással mutattuk meg egymásnak, és rögtön láttuk, amit a másik írt.
A beszélgetés végén pedig az alábbi párbeszéd zajlott le köztünk:
És igen, 1995-ben még sehol nem volt az internet, azóta új fogalmak jelentek meg, átalakult az élet(ünk). Volt is rá majd' 20 év.

2014. január 8., szerda

Bonyolítsuk túl, ami egyszerű lenne

A XIII. kerületről kerestem cikkeket az Arcanum Digitális Tudománytárban.
Mivel csak erre a kerületre vonatkozó adatokat szerettem volna látni, konkrét kifejezésre keresve jó könyvtárosként idézőjelbe tettem a kifejezést. A szavak mezőbe beírtam: "XIII. kerület*". Találatot azonban nem kaptam. Próbálkoztam tovább.
Hagyjuk el a pontot: "XIII kerület*". Semmi.
Hagyjuk el a csillagot: "XIII kerület". Semmi.

Végül a jó bonyolult
XIII 0w kerület*
keresőkifejezésre kaptam találatokat.
Aztán kiderült, hogy teljesen feleslegesen bonyolítottam, alapból konkrét kifejezésre keres, ha több szót írok be, a XIII kerület* keresés ugyanúgy 200 találatot ad. A XIII kerület pedig 56-ot, a XIII. kerület pedig semmit.
A 13 kerület* kifejezés 32 találatából pedig 1 vonatkozik Angyalföldre...

 Az adatbázis tehát a .-ra és az "-re nem ad találatot.