2010. május 20., csütörtök

Hójelentés

avagy események a hókupac alatt:

Márciusban véget ért a konnektivizmus kurzus, ahol kissé viccesen, inkább némafilmként megélve követtem a videókat :-)
Hogy mi változott azóta? Mit tanultam belőle?
- egyre aktívabban használom a címkéket a GMail-ben. Ezt egyrészt a megnövekedett levélszám indokolta, másrészt eddig ez a magáncímem volt, most pedig szakmai levelek is megjelentek benne.
- megnövekedett GDocs használat
- lett sok ismerősöm a Facebookon (ha már az iwiwről lejelentkeztem), rákattantam a FarmVille-re - azóta már kezdek róla lekattanni is
-web2-es óra a könyvtárhasználatban, egy kis nosztalgiával, a hallgatók első számítógépes, internetes élményeivel
Nem a kurzus, hanem az MLIS 2. miatt ismerem, de akkor kezdtem aktívabban használni a moly.hu-t. És inkább szépirodalmat olvasni a vonaton, mint alkotni, bepótolni a hiányosságokat, megszüntetni a "gerincműveltséget". És jegyzetfüzettel, nyitott szemekkel olvasva tömegközlekedni, figyelve az észlelésekre :-)
Hirtelen (haha - kb. 2 hónapja írom ezt a bejegyzést) talán ennyi.
A hó elolvadása utáni terveim között szerepel a tananyagok részletes átnézése, elolvasása, feldolgozása. Várjuk a tavaszt! Ha már a madarak csiripelnek, legyen kevesebb dolgom kicsit...

3 megjegyzés:

  1. Mit jelent a "gerincműveltség"? - sajnos nem állt össze a kép...

    VálaszTörlés
  2. gerincműveltség, ha ismered a könyv címet, mert látod a gerincét a könyvespolcon, de nem nagyon tudod hova tenni, nem tudod, h. miről szól, nem olvastad

    VálaszTörlés
  3. Nekem a gerincműveltség inkább annyit jelent, hogy tudom a szerzőt, címet, esetleg még a kort, valamit a történetből, vagy 1-2 szereplő nevét, de nem olvastam, mélyebben nem ismerem.

    VálaszTörlés