2013. április 5., péntek

Százéves házak (és könyvtárak) ünnepe

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és az OSA archívum tavasszal megrendezi a 100 éves házak ünnepét. A éppen centenáriumukat ünneplő házak, azaz lakóik pedig mindenféle érdekes programokkal készülnek. Be lehet járni a házat a pincétől a padlásig, megismerve egy kicsit a történetét, és rácsodálkozni a gyönyörű épületekre.
2012-ben így néztük meg
  • a Palatinus Házak alagsorában lévő premontrei kápolnát (Szent Ágoston kápolna), 
  • az egyik Palatinus Ház udvarán a Szeressétek Ódor Emiliát! című filmet, 
  • a kilátást egy közvetlen a Duna-partján álló ház erkélyéről a szemben lévő Gellért-hegyre, 
  • a Kúriát, azaz az Igazságügyi Palotát, azon belül az elnöki fogadótermet, valamint a rabmegőrzőt, 
  • festettem üveget a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumnak helyet adó Schiffer-villa szecessziós díszei alapján
  • jártuk be az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégiumot, és gyönyörködtünk a kilátásban a szabadtéri tornateremnek használt tetőteraszról, valamint (hogy a szakma se maradjon ki) az iskolai könyvtárat.

Ez volt tavaly, de a programot idén is megrendezik, lehet válogatni, és felfedezni a 100 éves házakat 2013.április 6 - 7-én.

A tavalyi képeket meg keresem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése