... annak, hogy amikor épp a legjobb barátnőm lánybúcsújának közepén elmegyünk a Holdudvarba, akkor három hallgatóval futok össze?
... annak, hogy amikor este sétálunk haza férjjel, a második szomszéd házból épp egy hallgató jöjjön ki?
Elég kicsi, pedig ezen a héten már mindkettő megtörtént. Talán ez is jelzi, hogy hamarosan újra kezdődik a félév, újra elindulnak a könyvtárhasználat órák.
2012. augusztus 16., csütörtök
2012. július 19., csütörtök
Tekerés Győrbe
Tavaly még csak terveztük, hogy a győri vándorgyűlésre is biciklivel megyünk, de már túl vagyunk rajta és sikerült. Hétfő reggel indultunk Budapestről, eltekertünk Komáromig, ahol kedden várost néztünk, majd szerda reggel folytattuk utunkat és délre meg is érkeztünk a vándorgyűlésnek helyet adó győri egyetemi könyvtárba - koszosan és porosan. Összesen kb. 160 km-t tekertünk 110 km + 50 km megoszlásban, nem számolva, hogy Komárom egyetlen kollégiuma Molajban található, kb. 10 km-re a városközponttól.
A komáromi városnézés során áttekertünk a határon, és megnéztük Révkomárom/Komárno városát, valamint könyvtárát is. Mivel a könyvtárban csak beiratkozott olvasóként lehetett körbenézni, az egyik könyvtáros körbevezetett minket mint érdeklődő turistákat, majd Győrben ránk köszönt, hogy felismerjük-e, és nem is tudta, hogy könyvtárosok vagyunk. Vicces volt ;-)
De visszatérve a könyvtárra a kétnyelvűséget úgy oldották meg, hogy egy folyosón tartották egybeosztva a szakirodalmat, és az ezekből nyíló külön termekben pedig a magyar és a szlovák szépirodalmat.
A komáromi tourinformban pedig kitették a szórólapok közé a Jókai Mór Városi Könyvtár Komáromról készült ismertetőt is.
Utunk során csak a táblák és aszfalt, valamint nyitva lévő boltok hiánya, valamint a helyi boltról információval nem rendelkezők zavartak minket. Az idő is jó volt, amíg tekertünk, a meleget jól viseltük, esni pedig csak a konferencia idején, az előadások alatt és éjszaka esett, de haza azért vonattal jöttünk.
A vándorgyűlésen megint délelőttre sűrítették a szekció-előadásokat, szinte üresen hagyva a délutánt és nehezen lehetett internethez jutni.
Hogy jövőre hogyan megyünk Egerbe, még kérdés, de már nézzük a térképet és az utakat!

Címkék:
konferencia_rendezvény,
könyvtár_programok,
külföld
2012. július 17., kedd
Akkor és most
Megtaláltam a 2005 tavaszi félévében hallgatott kurzusom, a Könyvtár-pedagógia jegyzeteit. Furcsa, abból a szempontból, hogy azt tartalmazza, amit most csinálok.
Akkor:
Akkor:
Most:
Moodle-ban tanultam, azaz érhettem el az anyagokat
Moodle-ban tanítok és érik el a hallgatók az anyagokat
óravázlatot készítettem közoktatásban, könyvtári szakórára
óravázlatokat készítek felsőoktatásban, könyvtárhasználati órákra
bevezetésként asszociációkat kértem a diákoktól előzetes tudásuk felmérésére
a hallgatóktól a félév elején kapott asszociációkat rendezem egybe és elemzem
instrukcióként kaptam, hogy elektronikus dokumentumra való hivatkozásnál tüntessem fel az url mellett a dokumentum címét, szerzőjét... is
instrukcióként adom, hogy a hallgatók hogy elektronikus dokumentumra való hivatkozásnál tüntessék fel az url mellett a dokumentum címét, szerzőjét... is
javították a bibliográfiámat
javítom a leadott bibliográfiákat
a NAT-ot olvastam a kompetenciák és a tudás miatt
a NAT 2012-t olvasom a kompetenciák és a tudás miatt
És mindez nem szakos, hanem "csak" tanárképzős óra volt. Az egyetlen, ami könyvtári szakmódszertannal foglalkozott.
Címkék:
gondolatfoszlány,
könyvtárhasználat_kurzus
2012. június 19., kedd
A magyar Dixit
2012. június 5-én munka után és mozi előtt pont belefért az időnkbe egy kiállításmegnyitó. És milyen jó, hogy belefért!
Horváth Ildikó grafikus Képes mesék című kiállítását ugyanis ekkor nyitotta meg a FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) Galériában Gáspár Ferenc író. Mesés rajzok egy mesével megnyitva, a mesében bemutatva.
A képekről leginkább a Dixit nevű társasjáték kártyái jutottak eszembe. Kicsit furcsa, néha meghökkentő párosítások, színes, aranyos világban. És milyen jó lenne, ha elkészülne hozzá egy magyar kiegészítő!
A kiállítás június 22-ig még látogatható, utána pedig:
Horváth Ildikó honlapja: http://www.horvathildiko.com/index.php?lang=hun
Blogja: http://www.hildigrafika.blogspot.hu/
Etsy boltja: http://www.etsy.com/shop/NanuGraphic

2012. június 15., péntek
Az igazán halott könyvtári állomány
A könyvtár muzeális értékű folyóiratait, azaz az 1850 előtti évfolyammal rendelkező folyóiratokat néztem át nem oly rég egy kicsit alaposabban. Így találtam igazán használatlan folyóiratköteteket. 1846-ban és 1848-ban jelent meg az a 3 folyóiratkötet, melyek a pecsétek tanúsága szerint már legalább 3 különböző könyvtár tulajdonában voltak, a lapjaik mégis felvágatlanok...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)